George Orwell 1984 fantasztikus regény 1988-ban ​kommentálva az 1984-et, a valóságos és jelképes évszám között tűnődően botorkálva szükségszerű a kérdés: a történelmi rémképet illetően érvényes-e, érvényes maradt- e Orwell regénye? Nem és igen. Igen és nem. Nem, ha megkönnyebbülten nyugtázhatjuk, hogy az a totalitárius diktatúra, amely az 1984- ben megjelenik, a regény megírása óta nem valósult meg a valóságos történelemben, és a kommentár fogalmazása közben nincs jele – kopogjuk le, persze – , hogy a közeljövőben bármelyik nagyhatalom megvalósítani kívánná. Igen, ha a tegnapi történelem némely államalakzatára gondolunk. Nem a náci Németországra, nem a sztálini Szovjetunióra, hanem időben közelebbi képződményekre: Enver Hodzsa Albániájára, Pol Pot Kambodzsájára. Hogy jelen idejű államképződményeket a diplomáciai illem okából ne említsünk. Röviden elmerengve ennyit mondhatunk ma az 1984 történetfilozófiai érvényességéről. És a regény? Ünnepelték és kiátkozták a hidegháború hosszú évei során. A sorompótól balra ezért, a sorompótól jobbra azért. Jelképpé és jelszóvá lett. Sorompó arra kell, hogy két oldalán ugyanazt a szöveget kétféleképpen lehessen érteni és értelmezni. Regény azonban nem arra való, hogy jelkép és jelszó legyen. Regény arra való, hogy olvassák, hogy szabadon olvasható legyen. Eredeti mű: George Orwell: 1984 Eredeti megjelenés éve: 1949 Címkék: 1001 könyv listán szerepel 111 híres regény 20. század alternatív történelem angol brit diktatúra disztópia erőszak fantasztikus férfi főszereplő filmadaptáció filozofikus regény háború klasszikus London magyar nyelvű Nagy Könyv politikai filozófia regény sci-fi szerelem Kiadás éve: 2018 Kiadó: E-KÖNYV KUCKÓ Megjelenés ideje: 2018 március 4. Oldalszám: 174 Ára: 0 HUF INGYENES Letölthető formátumok: epub:    méret: 305 kB mobi:    méret: 460 kB pdf:    méret: 922 kB              E-könyv Kuckó